!Eszmefuttatás!
(NS) Black Metal
A Black Metal elhelyezkedése...
A black metal, (mint az az extrém zenék terén valamelyest tájékozottak számára köztudott tény,) a heavy metal műfaj legszélsőségesebb irányzata. Központi eleme a sátánizmus megjelenése, ami a brit Venom több mint 25 évvel ezelőtti születése óta kísért a műfaj körül.
A ’80-as években az említett Venommal megszületett a black metal, mely stílus igazából a ’90-es években bekövetkezett reneszánsza idején mutatta meg, milyen meglepetéseket tartogat a gyanútlan világ számára.
Miért pont Norvégia black metal atyja?...
Az igazán termékeny talajt Skandinávia hideg régióiban találta meg a fekete műfaj, különösen Norvégia jeleskedett a sötét ideológiával rendelkező zenekarok felmutatásában. A black metal észak földjén végbement felfutásának első éveiben, majd a csúcspontján zeneileg is értékes és figyelemreméltó művek jelentek meg, és az erőszakos cselekmények (templomgyújtogatások, gyilkosságok) is ehhez az időszakhoz kapcsolódtak.
A Black Metal Alapjai
Az ebben a mozgalomban résztvevő zenészek jelentős része sátánistának vallotta magát – érdemes megjegyezni, hogy csak jelentős része, tehát nem mindegyikük – azonban a sátánizmus egy a korábbiaktól eltérő, akár egyfajta hibridnek is tekinthető verziója jelent meg. A törvényszerűen jellemző keresztényellenesség a hideg észak iránti odaadással, természetjárással, a zord elemek tiszteletével, a dicső régmúlt idők néhol romantikus színezetű felidézésével, a viking örökség ápolásával és – természetesen – nagy adag mizantrópiával párosult.
Nem minden jó ami gonosz....
Az északiak radikálisan elutasították a Romániából elszármazott egykori cirkuszidomár, Anton Szandor LaVey Sátáni Egyházának nézeteit, azok élvhajhászó, hedonista jellege, a „Tedd amit akarsz, és ez legyen az egyetlen törvény” Aleister Crowley-féle értékrendje miatt.
Gondolkodásmód...
A különböző sátánista szervezetek, csoportok általában hasonlítanak egymásra a téren, hogy a szerintük az embert korlátozó Istennel szembeni gyűlöletük kergeti őket a Sátán szolgálatába, aki aztán minden földi jóval ellátja majd hűséges követőit. Ezek az egyszerű lelkek persze nem sejtik, hogy nagy árat kell ezért fizetni. Semmi sincs ingyen, a gonoszság fejedelme azonban minden egyéb fizetségnél többet követel „jótéteményeiért”, ha majd eljön az idő. A sátánizmusnak ezt a típusát félresöpörvén a norvégok – élükön Euronymous-szal, a Mayhem egykori gitárosával – a maga, mondhatni vegytiszta valójában hirdették a sátánizmust, azaz: „Az Isten jó, a Sátán gonosz”. Ez éppen az ellenkezője annak, amit LaVey és társai vallottak az embertől minden jót megtagadó gonosz Istenről, és az ezzel szemben megengedő, „kegyes” és „jóindulatú” Sátánról.
Mindenhonnan csak a sátán folyik a BM-ből!
E könyörtelenül következetes koncepciót magukévá téve, a norvég black metalosok tevékenységét hamuvá égett templomok és vérbe fagyott holttestek szegélyezték. A ’90-es évek vége felé, a vihar elültével a zenére kezdett terelődni a hangsúly, a Sátán pedig innentől kezdve a lemezborítókra és a dalszövegekre korlátozta jelenlétét.
Divatkörben terjed a Black Metal!
Ahogy a műfajok ciklikus egymást követése során lenni szokott, a muzikális muníció kezdett kimerülni a black metal lőszerraktárából, a zenekarok száma ellenben nemhogy csökkent volna, sokkal inkább rohamos szaporodásnak indult. A színvonal viszont – egy újabb törvényszerűségnek engedelmeskedve – ugyanekkora mértékben hanyatlott. Egyre inkább olyan együttesek alakultak, amelyek – ellentétben a ’90-es években felbukkant norvég és kisebb részben svéd zenekarokkal, akiket a pusztításvágy mellett a zenélés is motivált – már megelégedtek egy mások által kitalált ideológia külsőségeinek lekopírozásával. Vég nélkül lehetne említeni a mai napig tömegesen születő, zeneileg tökéletesen igénytelen, legjobb esetben is csupán stílusgyakorlatoknak nevezhető black metal bandákat, melyek iránt az őket ajnározó, hasonló igényekkel és szellemi kapacitással rendelkező fanzine-szerkesztőn és néhány tucatnyi olvasón kívül senki sem mutat érdeklődést.
Különleges black metal...
A black metal rendelkezik néhány olyan tulajdonsággal, amivel más zenei irányzatok nem. Ez az egyetlen stílus a világon – a punk talán még megemlíthető –, ahol a zenélni nem tudásból, a zenei dilettantizmusból erényt lehet kovácsolni. Más műfajokban is előfordulnak kezdetleges próbálkozások, csapnivaló zenészek, de egyedül a black metalban szokás a nem-tudást pozitívumként felmutatni, és azt zavaros ideológiai pótlékokkal alulról megtámasztani.
...vagy mégseM?
A műfaj komolyan vételét sokszor ezeka bandák teszik lehetetlenné. A sátánizmus ezeknél a fércalakulatoknál még a korábbiaknál is gyatrább formában ölt testet, elég beleolvasni egyik-másik black metal újság bárgyú, primitív interjújába vagy a dalszövegekbe.
Fiataloké a Black Metal!
Mint az bizonyára nem meglepő, a black metal zenészek életkora, de különösen a hallgatóságé egészen fiatal. Ebben a korban az ember különösen fogékony az extrémitásokra, amiket korunk nem mér szűkmarkúan az érdeklődők számára. A tinédzseréveiket taposó fiatalok lételeme a lázadás, egy ösztönös – tudatosnak semmi esetre sem nevezhető – oppozíció felvétele mindennel szemben, ami a fennálló renddel áll összefüggésben. Az ifjú titán előírásokkal, regulákkal találja magát szemben az élet minden területén, így szinte természetes, hogy a benne munkáló erők kitörési útvonalakat keresnek. Hamar rálel a hosszas keresést ma már nem igénylő extrémitásokra, legyen az akár a sátánizmus.
Rátalálva ezekre az agresszív zenékre, azok obskúrus szimbolikája hatást gyakorol rá, mindez pedig egyesülve a forrongó hormonokkal és a világ iránti utálattal, robbanóelegyet képez. Megfelelő esetben ez kimerül a zenekaralapításban, de számos példáját láttuk annak (Norvégián kívül is), hogy labilis alkatú egyének esetében más kiutat is vághat magának ez a több forrásból táplálkozó ideológiai főzet. A sátánizmus jelképeinek viselése afféle pubertáskori jelenség, tudás, tisztánlátás nyilvánvalóan nem kíséri, így az puszta polgárpukkasztásnál, a képmutató társadalommal való szembenállásnál többre nem alkalmas.
Apropó...Tudod mi az a Sátánizmus? Mer én nem!
A sátánizmus lényegével annak állítólagos vagy tényleges követői közül úgyszólván senki sincs tisztában, és ez kortól független. A Sátán a leglojálisabb hívét is gyűlöli. A sátánizmus útja, bármilyen formában, akár egy tévesen értelmezett szabadság, akár egy hibás énkép alakjában jelentkezzék is, a pusztulásba, a teljes megsemmisülésbe vezet, ily módon, a sátánista önmaga legnagyobb ellensége. Ezeknek az eltévelyedett lényeknek legtöbbször saját ostobaságuk a legnagyobb szerencséjük, ugyanis a legtöbben az idő előrehaladtával levetik ezt az eszmerendszert, mint egy kinőtt pulóvert, vagy szimplán „kényelmetlenné” válik a megunt „értékrend”. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem mindig a szellemi érés áll a hátrahagyott sátánizmus hátterében.
Hitler gonoszabb volt a sátánnál? (NS Black Metal Születése 1)
A ’90-es évek norvég black metal botránya, a zenekarok napi sajtóban történő megjelenése, és magának a műfajnak a zsigeri keresztényellenessége annyit citálta a Sátán nevét, hogy a pokol ura már egyre kevésbé volt képes riogatni a gyorsfogyasztásra kódolt modern embert. Ezért a szóban forgó szubkulturális mozgalomnak új mumus után kellett néznie. Ezt pedig mi másban találhatta volna meg, mint az 1945 utáni világ elsőszámú vörös posztójában, a nácizmusban, valamint Adolf Hitler személyében.
Az NS Black Metal Gyökerei (NS Black Metal Születése 2)
Kívülálló szemében furcsának tűnhet a szélsőjobboldal felbukkanása ezen a területen – tény, hogy vitán felül visszás jelenséggel állunk szemben. A nemzetiszocialista ideológia black metalon belüli felbukkanása a műfaj egyik tartópillérét jelentő keresztényellenességgel magyarázható. A kereszténység zsidó eredetére, mint judeo-kereszténységre rámutatva, szinte „adta magát” a kapcsolat a nácizmus antiszemita attitűdjével. Ezzel párhuzamosan a black metal zenekarok többsége büszkeséggel tekint a szülőföldjére, származására, elődei (pogány) ethoszára. Mivel a náci Németországban is kulcsszerepe volt a germán ősi eredet, kultúra tiszteletének, a kereszténység előtti múlt feltárásának, mi több, felélesztésének, innen már csak egy lépést kellett megtenni, hogy a ma zenekarai integrálják ezt a szellemiséget a maguk idea-rendjébe. A gondok ott kezdődnek, hogy sok formáció a Sátánt is megtartotta a nácizmus mellé, amit egy sajátosan feje tetejére állított logika szerint tartottak lehetségesnek.
(Sátán? Kereszténység? Egyre megy...vkinek nem az a lényeg!
Vannak következetesebbek, akik a kereszténységet, zsidó eredetű vallás lévén, Sátánostul a sutba hajították, mivel nem egyeztethető össze az árja Európa eszméjével. Ide tartozik az egész black metal robbanás talán legismertebb alakja, ikonja, Varg Vikernes, a Burzum mögött álló figura. Vikernes egyébként már „pályája” elején szakított a Sátánnal, és munkásságával ezután már csak az északi mítoszokat ápolta.)
Sátán és Hitler a keresztény ellenségei (NS Black Metal Születése 3)
Ezzel szemben jócskán találunk olyan zenekarokat, amelyek a Sátán erejét is fel kívánják használni a kereszténység elleni harcban. Amikor olyanokat olvasunk, mint: „a Sátán páncélos haderejével fogjuk elsöpörni a kereszténységet”, nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. A helyzetet látva talán több okunk van az előbbire. A fentebb említett fordított logikának köszönhetően pedig a következőként fest a sátánista/náci bandák torz koncepciója: mivel a Sátánt, mint hőst, azaz a Gonoszt továbbra is dicshimnuszokkal övezik a feketébe öltözött fiatalok, ugyanez a tisztelet jár ki Hitlernek is, akit szintén az Univerzális Gonosz megtestesítőjeként láttat a világ. A Sátán a jó, mivelhogy ami gonosz, az lesz a jó, így a szintén gonosz Hitlert is, mint héroszt kell a keblünkre ölelnünk. Ezzel meg is valósul a logikai „bukfenc”, melynek magyarázata a tudatlanságban leledzik, mélyebb oka pedig a minőségek, a kvalitások összekeverése.
Hitler gonosz mint az ördög , de
Minden ellenkező híreszteléssel, és az ostoba könyvek tömegében megjelentekkel ellentétben Hitler nem volt sátánimádó, nem volt köze ezekhez a sötét szektákhoz, gyülevész csoportosulásokhoz, ellenkezőleg: a Harmadik Birodalomban betiltottak minden efféle mozgolódást. Persze Hitler ettől még orientálódhatott volna ebbe az irányba, azonban ilyesmi nem történt. Ami a Führer kereszténységhez való hozzáállását illeti, nem volt keresztényellenes, a vallások kérdését a háború befejezése után kívánta rendezni. Érdemes megjegyezni, hogy Hitlert nem különösebben érdekelték az ősi germán mítoszok és istenek, ez Heinrich Himmler reszortja volt, a keresztényellenesség, valamint a germán pogányság pedig egyedül az SS-t jellemezte hivatalos szinten. A sátánizmussal a nácizmus ugyanúgy nem fér össze, mint ahogy a mitikus, tradicionális alakok, hősök, istenek megjelenése, tisztelete sem. A pogány mítoszok és a nemzetiszocialista – bár ez a kifejezés cseppet sem szerencsés – ideák „összeházasítása” már lényegesen kevesebb ellentmondást hordoz, de – bár ez csak naiv kívánalom – inkább az árja eredet és szellemiség hangsúlyozására kellene törekedni, ami természetesen – sokak tévedése ez – nem egyenlő a germánsággal. A Harmadik Birodalom és a Sátán együttes piedesztálra emelésével tulajdonképpen két ellentétes erő, amelyek céljai homlokegyenest eltérőek voltak, erőszakos összemosására tesznek elvetélt kísérletet ezek az ifjúi hévtől mozgatott zenészek.
Az NS és a Black Metal megfér egymás mellet? Meghát!
Az úgynevezett NS black metal bandák lemezborítóin a fentiekből következően valóságos szimbólum-torlódást figyelhetünk meg. A pentagramok, fordított keresztek, 666-osok mellett jól megférnek a nap-szimbólumok, kelta keresztek, szvasztikák, vaskeresztek - ez az ideológiai katyvasz szemlátomást nem tűnik fel az „alkotóknak”. Annyi bizonyos, hogy erre nem a lemezek hallgatói fogják figyelmeztetni a zenészeket. Olyan zenekar is akad (Absurd), amely logójában fordított kereszttel, pentagrammal indított, majd az előbbiből Thor-kalapács, utóbbiból szvasztika lett. Érdekes módon black metal oldalról is vannak ellenzői az NS jelenségnek. Ők azt mondják, a black metal és a nácizmus azért nem fér össze, mert a black metal „spirituális” dolog, a nácizmus pedig politikai jelenség, ez utóbbi pedig nem egyeztethető össze a (black) metallal. Túl azon, hogy ez az „összeférhetetlenség” marginális dolog – a metal eredendően valóban nem politikai műfaj, de politikai szövegű együttesek mindig is léteztek, és furcsa módon mindig a jobboldali orientációjú zenekarokat kifogásolták –, a spiritualitás kérdésére ki kell térni.
Manapság, az involúciós folyamat részeként, lényegében mindenre rá lehet fogni, hogy „spirituális” vagy „ezoterikus”, az ezerszámra tenyésző kártékony, romboló szekták jelenléte – Magyarországon is különösen visszataszító képviselőik vannak – mindenki számára világossá kell, hogy tegye mindezt. Ezért fordulhat elő, hogy a sátánizmus lefelé vezető útjait is a „spirituális” jelzővel szokás illetni. A modern kor nemhogy nem kedvez a szellemi törekvőknek, de minden erejével ezek ellenében dolgozik.
